2025.október
Sokk a számok mögött: 3-ból 1 magyar felnőtt funkcionális analfabéta – de van remény!
Az utóbbi időben egyre több a sajtóhír arról, hogy az OECD legfrissebb adatai szerint Magyarországon a 25–64 éves korosztály 33%-a, azaz minden harmadik felnőtt gyakorlatilag funkcionális analfabéta. Az ilyen problémával küzdő emberek csupán rövid, kevés zavaró információt tartalmazó szövegeket képesek megérteni.
Egyetlen könyv is megváltoztathatja egy gyerek jövőjét?
Az olvasási, értelmezési problémákkal küzdők aránya az utóbbi években folyamatosan növekszik. Ugyanakkor sok gyereknél megelőzhető lenne az olvasási nehézség kialakulása, ha már kisgyermekkorban rendszeresen megtapasztalnák az olvasás örömét, mert ezek az élmények nemcsak szórakoztatnak, hanem fejlesztik a nyelvi készségeket, a szókincset és a koncentrációt.
Éppen ezért egy pszichológusokból, pedagógusokból és médiaszakemberekből álló csoport most arra kéri a rendszeresen olvasó családokat, hogy segítsenek olvasásra ösztönözni azokat a gyerekeket is, akiknek nincs lehetőségük izgalmas mesekönyvekhez jutni, mert már nincs a településükön sem könyvesbolt, sem könyvtár. A szervezők arra biztatják a szülőket, hogy keressenek otthon egy olyan mesekönyvet, amely szerintük kiváló olvasmány, és segíthet másoknak is felfedezni az olvasás örömét.
A csoport szerint a decemberi, Mikulás időszak különösen alkalmas arra, hogy olvasási kedvet ébresszünk másokban, hiszen a könyv, mint ajándék, pozitív érzelmi élményt nyújt a gyermekeknek, és hosszú távon is motiváló hatással lehet az olvasásra.A rendszeresen olvasó szülőket most arra kérik, hogy decemberig beszéljék át otthon gyermekeikkel, melyik az az egy könyv, amely inspiráló, és amit szívesen adnának tovább más gyerekeknek.
Ezeket a köteteket az Egy csésze szeretet gyűjtőpontokon lehet majd leadni, amelyek december 1. és 20. között várják a felajánlásokat az ország 10 településén - mondta Éskovács Péter, az akció egyik szervezője.
Számolni is könnyebb így megtanulni
A szervező azt is elmondta, hogy arra kérik idén a szülőket, hogy nézzenek körül otthon, hogy van-e olyan mesekönyv, amely a számolást vagy az egyszerű matematikai fogalmakat is bemutatja. Az ilyen könyvek játékos formában segítik a gyerekek matematikai készségeinek és problémamegoldó képességének fejlesztését. A gyerekeknek ilyen könyveket is szeretnének küldeni, mert minél korábban találkoznak a gyerekek számolással és logikai gondolkodással, annál könnyebben fejleszthetik ezt a képességet is, ami hosszú távon csökkentik számolási, valamint a mindennapi élettel kapcsolatos nehézségek kockázatát.
Bővebb információ: Éskovács Péter, sajtóreferens. Tel:30 515 3313