KÖZLEMÉNY: Ha az angol királyi család és világhírű focisták is értékelik a balett szépségeit, akkor egy kicsit jobban megbecsülhetnénk mi is ezt a művészeti ágat, nyilatkozta Kovács Zsolt Vencel, a svájci Béjart Ballet magyar tagja. Szerinte február második napja lenne az egyik legalkalmasabb időpont arra, hogy megszerettessük a gyerekekkel ezt a műfajt is.
Ausztráliai tánciskolákból 2014-ben indult útjára a Nemzetközi Tutu Nap, azaz a balettszoknya napja, amelyet február 2-án ünnepelnek e művészeti ág rajongói. Szerte a világon a balettoktatás támogatására és a tánc világának népszerűsítésére hívják fel a figyelmet ezen a napon. Kovács Zsolt Vencel szerint ezt a napot jobban ki kellene használniuk a hazai művészeknek is. Különböző figyelemfelhívó akciókkal, bemutatókkal, rá lehetne világítani arra, milyen fontos lenne, hogy a gyerekek kedvet kapjanak a tánchoz. Mint mondta "Nincs olyan kislány, aki ne álmodozott volna arról, hogy egyszer balerina legyen." A csillogó tutu, a kecses mozdulatok és a színpad varázsa mind-mind vonzóak a kicsik számára. Ám ahogy telnek az évek, ez a vágy gyakran elhalványul. A tanulás és más elfoglaltságok miatt a tánc háttérbe szorul, pedig számos előnye van annak, ha már gyermekkorban megismerkedünk ezzel a mozgásformával.
Ezért kellene mindenkinek táncolnia
A tánc kisebb korban javítja az egyensúlyt, a koordinációt, a rugalmasságot és az állóképességet. Emellett a finommotorikus képességeket is fejleszti, ami a kézírás és a rajzolás elsajátításában is segít. Ráadásul erősíti az önbizalmat és jókedvre derít. Az utóbbi bizonyítására számos kutatás létezik, éppen ezért minden felnőttnek is érdemes lenne februárban egy kicsit táncolnia a mostani, téli depresszióval terhelt időszakban - nyilatkozta a világhíres táncos.
A fiúknak is jót tenne a tánc
Szerinte a fiúknak is érdemes volna balettórákat venni, a szülőknek nem kellene foglalkozniuk azokkal a sztereotípiákkal, amelyek szerint nem túl férfias műfaj a balett. "Ha az ilyen cinikus és negatív megjegyzésekkel még az angol királyi család sem foglalkozik, akkor nekünk sem kell"-fogalmazta meg ironikus véleményét e kérdésről Kovács Zsolt Vencel. Mint mondta, 2019-ben nagy port kavart, amikor a 6 éves György herceget kicsúfolták a televízióban, mert édesanyja elmesélte egy újságírónak, hogy a gyermek balett órákra is jár. A család mit sem törődött azoknak a negatív véleményével, akik még sosem láttak egy igazi balettelőadást és további táncórákon vett részt a herceg. Sőt, még egy közleményt is kiadtak arról, hogy mi mindent tanul a gyermek. E szerint az Egyesült Királyság jövendőbeli uralkodója a szokásos első- és második osztályos feladatai mellett vallástörténetet, számítógépes ismereteket, költészetet és balettozni is tanult akkoriban. Kovács Zsolt Vencel szerint a felsorolás is jól bizonyítja, hogy egyes szülők számára a tánc milyen fontos értéket képvisel, ha gyermekük oktatásáról van szó.
A világsztár futballisták sem szégyenlik táncos múltjukat
Nem csak a királyi család, de számos futballsztár is tudja, milyen előnyei vannak a balettnek. Jó példa erre a világ egyik leghíresebb támadójátékosa, Edinson Cavani, aki korábban Argentína egyik legnépszerűbb klubját, a Boca Juniorst erősítette. Róla korábban több cikk is megjelent, amelyben bevallja, hogy fejelési technikáját balett órákon tökéletesítette. De Rio Ferdinand, a világ egykori legdrágább védője, a Manchester United korábbi sztárja sem szégyelli, hogy balettmesterek segítségével csiszolta tökéletesre egyedi stílusát. Talán ez a technikai tudás is közrejátszott abban, hogy neve a Premier Legue Hall of Fame – „halhatatlanok” listájára is felkerült – mondta Kovács Zsolt Vencel.
A balett nem egy sport
Kovács Zsolt Vencel szerint a a Nemzetközi Tutu Nap lehetőséget kínál arra is, hogy a gyerekeknek bemutassák a balett művészeti sokoldalúságát "A klasszikus balettek elegáns előadásaitól a kortárs művek koreográfiájáig, a tánc képes egy másik világba repíteni minket. "Egy olyan világba, ahol a mozdulatok, a zene egysége egy speciális dimenziójú történetet mesél el, ahol az érzelmek tánccá válnak, ahol a hétköznapi gondok eltörpülnek, legalábbis addig, amíg az előadás hatása alatt vagyunk." mondta a Svájcban dolgozó magyar táncos.
Mi az a tutu?
Egy rövid, bő, általában többrétű szoknya, amelyet elsősorban balett táncosok hordanak. Ez a fajta színházi szoknya a 19. században jelent meg a színpadon a romantikus balett korszakában. A korábbi, hosszabb szoknyákhoz képest a tutu könnyebbé tette a táncosoknál a mozgást, és hangsúlyozta a lábak mozgásának szépségét. Mára a tutu a balett egyik legfelismerhetőbb jelképé vált, és gyakran társítják a nőiességgel. A tutu nem csak a színpadon, de a divatszakmában is népszerűvé vált, számos tervező használta már kollekciójában. Jó példa erre Thierry Mugler, a francia, aki tervező drámai és merész stílusáról ismert, és gyakran használta a tutut, hogy hangsúlyozza a nőiességet és a szexualitást rohakölteményei elkészítésekor. Ő az a divatdiktátor, aki dolgozott Michael Jacksonnal, Madonnával, a Duran Duran tagjaival, Viktor Lazloval, és David Bowieval is. Jean Paul Gaultier, a francia divatvilág egyik legprovokatívabb és legkreatívabb alakja is gyakran használta a balettban használt szoknyát ruhái megalkotásakor. A tervező gyakran játszott a társadalmi normákkal és a divat hagyományaival. A balett tutu, mint egy klasszikus és romantikus elem, tökéletes alapot nyújtott neki ahhoz, hogy ezeket a hagyományokat megkérdőjelezze és új kontextusba helyezze.
A fotó a cikkhez szabadon felhasználható.
Megjegyzés: Miért az Egy Csésze Szeretet oldalon olvashatja ezt a közleményt? Kovács Zsolt Vencel az jótékonysági kampány egyik védnöke. Decemberben több karitatív akcióban is részt vett. A művész vállalta, hogy az idei akció során is népszerűsíti a jótékonyság fontosságát.
Példa szöveg